Felújítják a kifutót a Ferihegyen

A Budapest Airport és az osztrák OAT cég magyar szakemberei javítják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtér 1. futópályájának felületi egyenetlenségeit – kihasználva a mûszeres leszállító berendezés, az ILS cseréje miatt elrendelt teljes pályazárat. A közel 15 millió forintos projekt alatt ismét tükörsimává kell alakítani a repülõgépek fel- és leszállására szolgáló betonfelületet.

Légkalapácsok és fúrógépek hangjaitól zajos a ferihegyi 1. futópálya, amelynek felülete idén már betölti a harminc évet. A 3000 méter hosszú és 45 méter széles betoncsík a világ bármely repülõgépének fogadására és indítására alkalmas, akár a 400 tonnás teherszállító Boeing B747-8F típusú óriásgépeket is simán elbírja. Ez pedig nem kis terhelést jelent, hiszen a hatalmas tömegû gépek sokszor 250 km/h sebességgel érnek le a betonra és fékeznek le alig harminc másodperc alatt. A téli idõjárás során azonban számtalan apró repedés keletkezik a repülõtéri betontáblákon, ezeket a hibákat kell évrõl-évre kijavítani, nehogy a letört darabok a repülõgépek hajtómûvébe kerülve még nagyobb bajt okozzanak, hogy a következõ télen további repedések keletkezzenek.

Mivel az 1. futópályát a mûszeres leszállító rendszer, az ILS korszerûsítése miatt mindenképpen le kellett zárni, ezért a Budapest Airport Mûszaki Központ szakemberei igyekeztek minden egyéb fontos javítást is az augusztus 18-ig tartó pályazár idejére idõzíteni. Ebben az idõszakban vágták le a futópályák melletti biztonsági sávban a füvet és így kerültek a fúrógépek és a légkalapácsok is a betonra, egészen pontosan a javítás miatt. Az osztrák hátterû OAT cég magyar szakemberei nemcsak az 1 futópálya kisebb hibáit javítják ki, hanem a kapcsolódó gurulóutak felületét is rendbe hozzák. A beton repedéseit módosított bitumenes hézagkitöltõ anyaggal javítják ki, hibáit szögletes kockákban kivágják és késõbb kvarchomokos gyantahabarccsal, két komponensbõl álló epoxy-gyantával töltik ki, ami a megszilárdulás után keményebb felületet ad, mint az eredeti beton.
„Ezt a munkát csak a nyári idõszakban lehet elvégezni, hiszen száraz és napos idõre van szükség a javításokhoz.” – nyilatkozta Huszka Péter, a Budapest Airport forgalmi igazgatója. Hozzáfûzte: „Minden tõlünk telhetõt megteszünk azért, hogy a lehetõ legrövidebb idõ alatt elvégezzük ezeket, a repülés biztonságához nélkülözhetetlen munkálatokat, igyekeztünk mindent besûríteni a pályazár háromhetes periódusába. Mindehhez a legjobb szakembereket és technológiákat alkalmazzuk, hiszen a repülésben nem lehet kompromisszumokat kötni.”

Forrás: bud.hu

2016. augusztus 17. szerda
Hír megosztása:
Weboldalunk sütiket (cookie) használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez, továbbá azért, hogy weboldalunkon minél relevánsabb utazási ajánlatokat nyújtsunk Önnek. Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztatónk